2009. július 30., csütörtök

Gőzgombóc áfonyával






A tanyán, ahol szedtük az áfonyát mindenféle finomságot is lehetett kapni. Egyébként nem vagyok olyan nagy konzumőrült, de a fenti képen látható áfonyaszószos gőzgombóc látványától elgyengültem. A gőzgombóc ugyanis az egyik legnagyobb kedvencem. Nagyon finom volt! Mivel még van egy dobozzal a zamatos kék bogyókból, úgy gondoltam, hogy megpróbálom én is elkészíteni kedvencemet áfonyával.




A gőzgombóc hozzávalói
250 g liszt
20 g élesztő
2 dl tej
1 tojás
40 g cukor
50 g margarin
Az áfonyás szósz hozzávalói (2 gombócra elég)
2 marék áfonya
1,5 dl feketeribizlilé




A lisztet beleszórtam egy tálba, a közepébe vájt gödröcskébe belemorzsoltam az életsztőt és 1 dl-nyi langyos tejet öntöttem rá. Amikor szépen megfutott az élesztőm, hozzáadtam a masszához a maradék tejet, a cukrot, a tojást és a margarint és lágy tésztává dolgoztam össze. Egészen addig dagasztottam, amíg szép hójagos lett. Ezután hagytam kelni a tésztámat kb. a kétszeresére. Óvatosan kiborítottam egy lisztezett vágólapra és négy felé osztottam. A tésztadarabokat óvatosan zsömleformára alakítottam és hagytam egy pár percet pihenni. Eközben olajjal bekentem a wokom párolófeltétjét és forrásban lévő vizet öntöttem alá. A tésztazsömléket gyorsan a párolófeltétbe fektettem és rácsaptam a fedőt. A gőzgombócaimatb30 percig csukott fedő alatt pároltam. Nagyon fontos, hogy ne emeljük fel idő előtt a fedőt, mert a gombócok akkor összeesnek. Sikerült kibírnom kíváncsiskodás nélkül a szükséges időt és szép óriásra nőtt gombócokat, kinézetre inkább szépen elterült hatalmas zsömléket kaptam. Kicsit sajnos össze is nőttek, de nem lett tragikus a helyzet.
A párolási idő alatt két marék áfonyát a ribizlilével röviden felfőztem és a rúdmixerrel pürésítettem. Finom, lágyan folyós öntetet kaptam. Következhetett a gombóc próbája. Még sosem sikerült több, mint egy gombócot legyűrnöm. Nagyon laktató étek. Ígyhát fejenként 1 gombócot tettem tányérra, szépen megöntöztem az öntettel és jó sok megmosott áfonyát szórtam mellé. Nagyon ízlett.
A maradék két gombóchoz vaníliaszószt fogok készíteni. A következő gombócozásnál pedig a tésztát is ízesítem vaníliával, úgy pikánsabb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése