2010. július 11., vasárnap

Nyúlcomb meggysörös mártásban

(Lapin à la kriek)

Újra születésnapot ünnepeltünk. Méghozzá a számomra legkedvesebb emberét. Bár még nem sikerült minden dobozt kipakolni, de egy kisebb szabású ünnepi vacsora megfőzéséhez már minden eszköz előkerült. Az ötletet egy korábbi étteremlátogatás adta, ugyanis az aznapi étlapon „lapin à la kriek” is ott díszelgett. A nagy keresgélésben végül teljesen figyelmen kívül maradt és csak utólag bántuk, hogy nem rendeltük meg. Az interneten talált receptek számomra is elkészíthetőnek tűntek, így úgy döntöttem, hogy legyen ez az ünnepi menü alapja.

Hozzávalók (2 személyre):
2 db nyúlcomb ( kb. 500-600 g)
2 dl meggysör (itt a tradicionális Kriek)
½ üveg meggybefőtt
1 fej lilahagyma
(1 közepes sárgarépa – én végül teljesen elfelejtettem)
fél marék petrezselyem
5 db zsályalevél
5 db babérlevél
só, bors
1 ek keményítő
olaj

A combokat megmossuk, lecsöpögtettjük és egy serpenyőben felhevített olajon mindkét oldalát hirtelen pirosra sütjük. A combokat egy sütőformába tesszük és elkészítjük a mártást. A serpenyőben a felaprított hagymát a fűszerekkel üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a sört, kb. 1 dl befőttlevet, a meggyszemeket és egy pici sóval és borssal fűszerezzük. A szószt ráöntjük a combokra és 40 perc alatt 200 fokos sütőben kisütjük (időnként locsolgassuk meg a sültet a szósszal). A szósz a sütés közben elég jól leredukálódik, de igény szerint a sütés végén újra serpenyőbe öntve keményítővel besüríthetjük. Krumplipüré vagy krokett nagyon finom köretnek.